Izrael nagyszabású katonai műveletet indított Ciszjordániában

Izrael nagyszabású katonai műveletet indított Ciszjordániában

22:32 Július 3, 2023

Események 1342 4 хвилини

Українська

Az izraeli hadsereg hétfőn közölte, hogy terrorista célpontokat támadott a megszállt ciszjordániai Dzsenín városában egy „nagyszabású műveletben”, amelyben a palesztin egészségügyi minisztérium szerint egy lakos meghalt, egy másik pedig megsebesült.

Az izraeli hadsereg tudatta, hogy erői a „terrorista infrastruktúrát” vették célba Dzsenin térségében. Egy „műveleti központot” támadtak, amely a tájékoztatás szerint a „Dzsenini Brigád”, egy helyi militáns csoport parancsnoki központjaként szolgált.

A Jerusalem Post angol nyelvű izraeli hírportál palesztin forrásokat idézve később azt közölte, hogy hétre emelkedett a palesztin halálos áldozatok száma, s több tucat sebesültet ápolnak a dzseníni menekülttáborban házról házra terjedő harcok nyomán.

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint a hétfő hajnalban indított nagyszabású katonai akciót biztonságiak belső levelezésében Otthon és kert hadműveletnek hívják. Egy politikai vezető ugyanakkor a lapnak úgy nyilatkozott, hogy

Avi Blot hadosztályparancsnok katonatisztekhez küldött levelében tévesen nevezte így a támadást, mert az nem hadművelet, hanem egy célirányos katonai akció.

A harcok megindulásáról a kormány miniszterei is csak a nyitócsapás után értesültek, a döntést nem előzte meg a biztonsági kabinet összehívása, szavazás. A közszolgálati rádió értesülése szerint a katonai akció időtartamát nem határozták meg előre, a rádióban megszólaló szakértők szerint több napig is elhúzódhat, de véget is érhet már hétfőn.

„Bombázás és szárazföldi invázió zajlik” – mondta Mahmúd asz-Szaadi, a Palesztin Vörös Félhold dzsenini igazgatója az AFP francia hírügynökségnek. „Számos házat és helyszínt bombáztak. (…) Mindenütt füst gomolyog” – tette hozzá.

A palesztin Iszlám Dzsihád közleményben azt írta, „minden lehetőség megvan arra, hogy az ellenségre (Izraelre) csapást mérjünk, válaszul a dzsenini agresszióra”. Júniusban hét ember, köztük két 15 éves fiatal meghalt az izraeli hadsereg egyik dzsenini menekülttáborban végrehajtott műveletében.

A rajtaütés során a hadsereg helikopterről rakétákkal is támadott, amire egy palesztin tisztviselő szerint 2002 óta, a második palesztin intifáda (felkelés) óta nem volt példa Ciszjordániában.

A Ciszjordánia északi részén fekvő Dzsenin városa és a szomszédos menekülttábor rendszeresen színhelye az izraeli erők és a palesztinok közötti összecsapásoknak.

Az izraeli hadsereg sorozatosan hajt végre razziákat a térségben, amely elméletileg a Mahmúd Abbász által elnökölt Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt áll. Az erőszak az elmúlt hónapokban fokozódott, és az év eleje óta legalább 177 palesztin, 25 izraeli, egy ukrán és egy olasz halt meg.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei