Benzinbombákat dobált az utcán a dühös tömeg, 15 autó kigyulladt Franciaországban

Benzinbombákat dobált az utcán a dühös tömeg, 15 autó kigyulladt Franciaországban

16:34 Október 27, 2021

Események 1945 3 хвилини

Українська

Franciaország esetében néha úgy érződik, hogy az erőszakos demonstráció egyfajta kimondatlan nemzeti sportnak tekinthető. Ez nyilvánult meg a keddi nap folyamán is, ugyanis Alencon városának több pontján is autókat gyújtott fel a dühös tömeg – írja az Ouest France. A rendbontás során elszabadult az erőszak, a fiatalokból álló tömeg benzinbombákat dobált az utcákon.

Az érintett környéket teljesen beborította az égő fém szaga, a helyi lakosok pedig félelemben figyelték, hogy milyen erőszak uralkodik. A rendbontás mögött főként fekete kapucnis fiatalok állnak, akik molotov-koktélok dobálása mellett autók ablakait is betörték.

Egy helyi nő például könnyek között nyilatkozta, hogy az ő autóját is megrongálták a fiatalok és ha ezt tudta volna, tuti máshol parkol. A tömeg azonban nem állt meg, járták az autókat egymás után és rongálták meg őket súlyosan.

Különböző adatok láttak arról napvilágot, hogy pontosan mennyi járművet sikerült megrongálniuk az akció során: egyes híradások szerint legalább 15 autó semmisült meg teljesen, más beszámolók szerint hét autó esett el a lángoknak.

Az Ouest France úgy tudja, hogy a mintegy 50 fiatalból álló tömeg azért csinálta ezt, hogy kiprovokálják a rendőrök helyszínre érkezését. Ehhez még akár tűzoltókat is megdobáltak volna, egyetlen cél volt ugyanis: verekedni a rendőrökkel.

A lap információi szerint végül a rendbontó fiatalok egy részét letartóztatták, egyiküknél például kábítószert találtak, ami a rendőrség sejtése szerint nagy szerepet játszhatott abban, hogy ennyire erőszakosak voltak.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei