Műkincsekkel való csalás gyanújával emeltek vádat a Louvre volt igazgatója ellen

Műkincsekkel való csalás gyanújával emeltek vádat a Louvre volt igazgatója ellen

21:52 Május 27, 2022

Események 1667 3 хвилини

Українська

Előzetes vádat emeltek a párizsi Louvre Múzeum egykori elnöke ellen, aki hivatali ideje alatt állítólagosan illegális régiségkereskedelembe keveredett – írja az ABC News.

A párizsi ügyészség szerint a francia főváros rendőrsége szerdán szervezett csalásban való bűnrészesség, valamint pénzmosás miatt emelt vádat Jean-Luc Martinez egykori elnök ellen.

Az ügyészség közölte, hogy Martinez két korábbi kollégáját a híres múzeum egyiptomi osztályán szintén őrizetbe vették a héten, de vádemelés nélkül szabadon engedték őket. A párizsi ügyészség nem erősítette meg azokat a francia sajtóértesüléseket, amelyek szerint a három férfi felbecsülhetetlen értékű műemlékek illegális kereskedelmében vett volna részt.

A Le Canard Enchaine című újság szerint a nyomozók azt vizsgálták, hogy Martinez szemet hunyhatott-e öt egyiptomi régiség hamis származási bizonyítványa előtt.

Az újság szerint a darabokat – köztük egy gránit Tutanhamon sztélét vagy táblát is – 2016-ban adták el, amikor a Louvre Abu-Dzabi, a párizsi múzeum közel-keleti kis testvére több tíz millió euróért vásárolt egyiptomi régiségeket.

Martinez tavaly távozott a Louvre elnöki posztjáról, amelyet 2013 óta igazgatott. Jelenleg az örökségvédelem területén folytatott nemzetközi együttműködés nagykövete.

(vg.hu/euronews.com)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei