Moszvának kémkedett egy német katonatiszt

Moszvának kémkedett egy német katonatiszt

09:55 Augusztus 12, 2022

Események 1464 3 хвилини

Українська

Bíróság elé állították azt a 65 éves német férfit, akit a német ügyészség kémkedéssel vádolt meg. A vád szerint Ralph G., egy tartalékos német katona 2014 és 2020 között folyamatosan információkat szolgáltatott ki az orosz hírszerzésnek, többek között magas rangú német katonai vezetők személyes adatait is átadta megbízóinak – írja a BBC.

A férfi ügyében az első meghallgatást csütörtökön tartották. A vádlott ugyan nem tett vallomást, de várhatóan a következő tárgyalási napon, szeptember elsején sor kerülhet rá.

Ha bűnösnek találják, akár tíz év börtönbüntetést is kaphat.

A német média szerint Ralph G. alezredesként szolgált a német tartalékos hadseregben, a civil életben pedig egy nemzetközi cégnél volt üzletkötő. Mindkét munkahelyéről sikerült adatokat kicsempésznie a vád szerint, és átadta őket az orosz hírszerzés két tisztjének, akik a berlini követségen dolgoztak.

Az információkat többek között személyes találkozások során, illetve telefonhívásokon, e-maileken és WhatsApp-üzeneteken keresztül adta át.

Az adatok között szerepeltek a német fegyverrendszerekre vonatkozó információk és kiberbiztonsági protokollok, többek között a hadseregnél és az Északi Áramlat 2. gázvezetékrendszernél.

A férfit 2020-ban tartóztatták le. A rendőrségi kihallgatásakor nem tagadta, hogy átadta az információkat, de elmondása szerint fogalma sem volt arról, hogy a megbízói az orosz hírszerzésnek dolgoznak. Ralph G. a jelek szerint pénzt sem kapott a tevékenységéért, de cserébe meghívták több olyan eseményre is, amelyeket az orosz kormányügynökségek szerveztek.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei