Bukarestben is tüntetnek a magas energiaárak miatt

Bukarestben is tüntetnek a magas energiaárak miatt

08:44 Október 3, 2022

Események 1326 3 хвилини

Українська

A magas energiaárak elleni tiltakozásul szervezett kormányellenes tüntetést Bukarest belvárosában vasárnap a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

Koradélután több ezer nemzeti zászlókat lengető, a kormány lemondását és előrehozott választások kiírását követelő demonstráló bénította meg a járműforgalmat az Egyetem-téren, majd átvonult a kormányszékház előtti Victoriei-térre.

A tüntetők a gáz és az áram csődbe visz, illetve a nép pártján álló, nem rablócinkos kormányt akarunk feliratú táblákat emeltek magasba és a kormány távozását sürgető rigmusokat skandáltak.

A demonstrációra nem építettek szónoki emelvényt, nem hangzottak el politikusi beszédek. George Simion, a tüntetést szervező, nacionalista AUR párt elnöke a megmozdulást megelőző felhívásaiban azt állította, hogy nem pártrendezvényről van szó, mivel a megmozduláshoz másik hat, parlamenti képviselet nélküli párt, illetve szakszervezeti és munkáltatói szövetségek képviselői is csatlakoztak.

A román hírtelevíziók helyszíni beszámolói szerint a tüntetők egy részét buszokkal szállították a fővárosba a környező megyékből.

Simion szerint a tüntetés az egyszerű emberekről szól, akiknek az elszállt energiaárak mellett nincs pénzük átvészelni a telet. A pártvezető azt jósolta, egész október a szegénység és kiszolgáltatottság ellen lázadó emberek tüntetéssorozatával fog telni, akik a kamatok csökkentését, az energiaárak megfékezését követelik.

Úgy vélte, a kormánynak, de legalábbis „a románokat az úgynevezett árstoppal átverő” Virgil Popescu energiaügyi miniszternek távoznia kell, ha nem képes teljesíteni az emberek követelését.

Az AUR az energiaárak liberalizálását elhibázott döntésnek tartja, hiszen a mesterségesen előidézett energiaválságra csak a hatósági árszabályozás lehet a megoldás.

A tüntetésen nagy a karhatalmi készültség, több száz csendőr kísérte a menetelőket Bukarest belvárosában. Erőszakos megnyilvánulásokról helyi idő szerint délután öt óráig nem érkezett jelentés.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei